E-TANREND

Távoktatás a Logosban

 

 

Kedves Barátunk!

 

Örömmel osztom meg veled a híreket! Egyrészt a Logos-European College-on sikeresen befejeződtek azok az akkreditációs folyamatok és egyéb vizsgálatok a Nagy-Britannia részéről, hogy megengedjék a Logos számára, hogy Európán kívüli tanulók is járhassanak a skóciai főiskolára. Ez a munka sikeresen lezárult és a folyamat működik. Meg tudjuk erősíteni, hogy ez most már életbe lépett és nagyon jó visszajelzést kapott a LEC a vizsgálódó hivataloktól és az Akkreditációs Szervezettől.

 

Másik jó hír, ami már közvetlenül Magyarországon érint bennünket, hogy egy újabb mérföldkőhöz érkezett munkánk kiterjesztésének lehetősége. A 2000-ben Miskolcon alapított Logos-Hungary Keresztény Főiskola kezdetben a helyi felekezetek felé, majd a következő években a keleti régióban, az utóbbi évben pedig már közel 10 megyében élők felé szolgált azzal a keresztény felsőoktatással, amit küldetése szerint végez. Látásához igazodva a Logos-Hungary nem elkötelezett semmilyen vallási felekezet felé, így nyitott maradhatott a Biblia igazságait kereső bármely keresztény vallási háttérből érkező tanulni vágyók irányában.

 

Ez egy oktatási szövetség, amelyben komoly hátteret vállalnak partner intézményeink: a Logos-European College (Skócia), valamint a Southern Bible Institute and Seminary (Georgia, USA).

Velük egyeztetve az elmúlt évben a távoktatás tesztüzeme zajlott, gyűjtöttük a tapasztalatot, kiszolgálva egyaránt mind a magyar, mind a külföldi tanulókat. Eközben a helyi főiskola is komolyan dolgozott azon, hogy olyan előadókat vonzzon ide, akik az Úrtól nyertek felhatalmazást a szakterületükön, így kialakítva a vendégelőadók körét, amely nagy szolgálatot tett a tanulóknak a képzés során.

 

Célokat kell kitűznünk, hogy felnőhessünk hozzájuk!

 

Most értünk oda, hogy készek vagyunk az E-tanrend kibővítésére a több hallgatót kiszolgáló távoktatás terén. Hisszük, hogy ez nagy jelentőséggel bírhat a keresztény oktatás területén, esetleg a te régiódban is, valamint ahogy munkánk előrehalad, Magyarországon, és az országhatárunkon túli magyar nyelvű területeken is.

 

Bár hallgatóink készek voltak különböző távolságokat utazni annak érdekében, hogy tanulmányaikat végezhessék, dékánunk, Dr. Geoff Carr, - akinek időnként volt alkalma személyesen is részt venni a képzésben, - látta az elkötelezettséget a hallgatók részéről, és a sürgető szükséget, ezért a 2009. július 30-án tartott Logos értekezleten döntött afelől, hogy milyen módon lehet betölteni a Logos koncepció kívánalmait, hogy a Logos hallgatók valóban használható gyakorlati ismeretek birtokába kerüljenek, és a normál (részidős főiskolai) képzéssel megegyező ütemben és megfelelő metódusban tanulhassanak az új E-tanrendben.

 

Az E-tanrend kibővítése

 

Eddig is volt a Logosban egyéni tanrend, amivel a szolgálókat támogattuk, megadva nekik a lehetőséget, hogy tanulmányaikat a szolgálat különböző terhelései és elfoglaltságai mellett is megszakítás nélkül végezzék. Ez nagy segítség volt, mert a maguk ütemében tanulhattak, nem veszítettek időt, és a többiekkel együtt érték el a megfelelő kiírt krediteket.

A döntés értelmében 2009 szeptemberétől tehát lehetőségünk van kibővített E-tanrendben is oktatnunk, így például a dunántúliak, vagy az Erdélyben élők, valamint a távolabb lakók számára az egyéni tanrend - akár országhatároktól függetlenül is – elérhető.

 

Mi az, ami elérhető ebben a formában? A Logos Tantárgyleírások, és egyéb kurzus specifikációk, kommunikációs fájlok, az előadások vetített és digitalizált hanganyagai. Természetesen ehhez járul még a főiskola support-ja, ami egy folyamatos támogatás a tanárok és a főiskola vezetői részéről. 

 

A Logosban regisztrált hallgató egyéni és tantárgyi kódokat kap, amellyel belépve saját Kredit oldalára elérheti és követheti a tanulmányi előrehaladását, un. Grade Report-ját, és az E-tanrend-ben a számára aktuális kurzusokhoz a jelszavával segédanyagokat tölthet le.  

 

Mivel a Logos-Hungary Alapítvány önfenntartó módon finanszírozza a teológus-hallgatók képzését, ezért ebben a tanrendben tanulók anyagilag nagyobb részt vállalnak költségeinkből. (Alapítványi támogatást még így is kapnak!)

 

Egy hallgató havi tanulmányi költsége 15.000 Ft átlagosan, ebből a hallgató 7000 Ft-ot fizet a normál tanrendben. (A hiányzó összeget az alapítvány tette hozzá támogatasként.) Az E-tanrend díja magasabb, hisz az egyéni tanrendet a webes felület aktualizálásával és a tanárok megbízásával is menedzselni kell. Ennek díja egységesen 10.000 Ft lesz.

 

 

Kedves Barátom! Lehet, hogy több száz kilométerre laksz, de most itt a lehetőség, hogy egy olyan új utat részesíts előnyben, ami radikálisan más megközelítéssel rendelkezik, mint sok más magyar és európai bibliatudományos főiskola, amik a felkészítésben még mindig a hagyományos koncepciókat használták az utóbbi években.

Tudatában vagyunk, hogy a LEC és a Logos-Hungary erős eszközökké váltak az Úr kezében, hogy felkészítsék az istenkereső, és tenni vágyó férfiakat és nőket Jézus Krisztus Egyházának szélesebb szolgálatára. A miskolci főiskola behozta ezeket a tárgyakat és diplomákat a magyar "valóságba", és most új szakokat fejlesztünk, mivel tele vagyunk az Élő Jézus reményével és hitével a jelen idők változásai és bizonytalansága ellenére.

 

Gyere és vegyél részt ebben a nemzetközi közös vállalkozásban, és ismerd meg a Logos módszertanát; itt az oktatás nem egy felekezeti mederben folyik, nem ragadunk le vallási teóriák rabságában, és nem igazodunk divatos új tanokhoz sem, hanem csak azt tanítjuk, ami „meg van írva!” 

 

Bátran keress meg bennünket személyesen! Érdeklődj lehetőségeidről!

 

Budainé Rőczei Erika

tanulmányi vezető

 

 

 

 

 

Logos-Hungary Alapítvány 2009.